Belföld

Visszaállítanák a kétkezi munka becsületét

A tervek szerint 2012 szeptemberétől az új szakképzési rendszerben tanulhatnának a diákok.

Hároméves szakmunkásképzés bevezetését tervezi a kormány, ennek értelmében a tankötelezettség a mostani 18-ról 17 évre csökkenne – hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kijelentette: a diákok végzettsége az esetek döntő többségében jelenleg nem felel meg a munkaerőpiac elvárásainak, a szakképzési idő pedig túl hosszú. Hozzátette: jelenleg a munkanélküliek és inaktívak táborában 900 ezer olyan ember van, akinek nincs semmilyen szakképzettsége. A képzési idő lerövidítése mellett a cél az, hogy a papír mellé valós szaktudás is társuljon, és hogy visszaállítsák a kétkezi munka becsületét.

2012 szeptemberétől – illetve kísérleti jelleggel néhol akár már a jövő tanévben – a német duális képzés mintájára átalakított szakképzést vezetnének be, amiben a hazánkat is piacul választott nagy német cégek részvételére is számítanak. Czomba Sándor beszélt arról is, hogy az eddigi 26 mellett 99 új szakmát felügyel majd a kereskedelmi és iparkamara.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár elmondta: a szakképző iskolák esetében a szakmára való felkészülés lesz az elsődleges, de redukált óraszámban civilizációs, idegen és anyanyelvi tárgyakat, valamint sportot is oktatnak majd. Hozzátette: a készülő köz- és felsőoktatási törvényben megteremtik annak a lehetőségét is a szakiskolát végzett tanulók számára, hogy a munka világában szerzett igazolt magas színvonalú tapasztalat részben egyenértékű legyen akár az érettségi vizsgával, így lehetőséget kapnának a továbbtanulásra a felsőoktatásban.

A KDNP-s politikus az oktatás leggyengébb láncszemének nevezte a jelenlegi szakképzést, amelynek problémái között megemlítette, hogy a szakiskolákat elkezdő diákok 20-30 százaléka az első két évben kiesik a szakképzésből, mert nem képes teljesíteni a követelményeket. Az államtitkár szerint ráadásul a szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fiatalok gyakorlati tudása rendkívül csekély, általános képzettségük, munkamoráljuk, kreativitásuk nagyon alacsony.

AJÁNLOTT LINK:

“Nem fognak bajlódni a szakmunkástanulókkal” – a német modell esélyei ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik