Belföld

Felülvizsgálják az MSZP alapítványainak működését

Administrator
Administrator

2010. 11. 11. 08:24

Kihúznák Gyurcsány alól a pártalapítványt?

Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata – írja a Népszabadság, amely szerint érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és jövőbeni működése kapcsán.

Egyesek „kihúznák” Gyurcsány Ferenc kuratóriumi elnök alól a szervezetet, mások csak a Kapcsolat.hu finanszírozásának átalakítását tartanák indokoltnak. A Népszabadság úgy tudja, a volt kormányfő Charta-tüntetésen való szerepvállalása után az MSZP-ben néhányan felvetették: ha a jövőben sem kooperál a párt többi vezetőjével, érdemes elgondolkodni akár azon is, hogy „kihúzzák alóla” a Táncsics Alapítványt.

A Népszabadság forrásai szerint nem valószínű, hogy ez megtörténik, de némi változás ettől függetlenül is lehet. A Táncsics 100 százalékos tulajdonában van az a – 96 millió forintos törzstőkével rendelkező – Kapcsolat.hu nonprofit kft., amely a hasonló nevű, baloldali közösségi portált is üzemelteti, s amire az alapítvány havi nettó 2,5 millió forintot költ, szolgáltatói díjként.

A pártvezetés terve szerint a Kapcsolat.hu-t és a felújítás előtt/alatt álló mszp.hu oldalakat össze kell vonni, legalábbis egyfajta holdingba csoportosítani. A Népszabadság szerint Gyurcsány nem támogatja a Kapcsolat.hu beolvasztását, ahogyan a Táncsics bármilyen átalakítását is ellenzi.

A pártalapítványt 2003-ban hozták létre, politikai, oktatási és ismeretterjesztő feladatok ellátására. A volt kormányfő azután kérte és kapta meg a kuratóriumi elnöki posztot, hogy lemondott a pártelnökségről. Gyurcsány kötött mandátumot kapott kuratóriumi elnökként, 2014-ig nem hívható vissza.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.