Orbán alsóneműje – Képgalériával

„Hölgyeim és uraim, a miniszterelnök megérkezett! Köszöntsük közösen Orbán Viktort! – ezekkel a mélyen tiszteletteljes mondatokkal konferálta fel mindannyiunk osztályfőnökét a rendezvény háziasszonya, az RTL Klubos Erős Antónia.

Orbán sokat késett, lévén Balczó alelnök, pár fideszes honatya és néhány parlamenti technikus közös partvisnyelet dugott a kétharmados törvényhozó gépezet küllői közé. (Aki délelőtt a Holdon járt, és nem tudja, mi történt: katt.)

A helyszín a koncertekhez szokott Művészetek Palotája, amelyet a Coop üzletlánc bérelt ki tizenötödik születésnapját ünneplendő. Az esemény alapjáraton nagyjából (és indokoltan) mindössze a cég vezérkarát érdekelné, ám a furfangos szervezők Orbán Viktort és Demján Sándort is meghívták, ami persze beindította a sajtó nyálelválasztását.

A meghirdetett programhoz híven négyen is szóltak a miniszterelnök előtt: két coopos vezér (Csepeli Lajos, Murányi László), valamint az egyik beszállítójuk igazgatója (Tóth Béla), továbbá a már említett Demján.

A meghaladott idők termelési értekezleteit idéző hangulatot Csepeli alapozta olyan mondatokkal, mint „értékeinkre építhet a Coop, a kormány és az egész ország”, és „az élet olyan, mint egy hosszú út fogadók nélkül”. A felépítmény Murányié: „Tizenöt év alatt eljutottunk oda, ahova.” Majd: „Látjuk, hova jutottunk el tizenöt perc alatt… akarom mondani, tizenöt év alatt.” És: „Manapság a magyarság, úgy érzem, felértékelődik. A Coopot mindig is jellemezte a magyarságtudat.”

Nemzetiszín cipót vizionálunk.

A nap dumája is Murányié: „Végezetül egy zárógondolat.”

Tóth Béla Gyermelyről érkezett, ő a főtésztás. Előbb a rendszerváltás előtti időkbe révedt, majd egy könnyed átkötéssel ő is a honfifonalat gombolyította tovább. Idézzük: „A négy évtizedes kapcsolatunk két periódusra osztható. A hiánygazdaság időszakára, amikor igyekeztünk igazságosan elosztani a tésztát. Előnyt csak az élvezett, aki cserébe tudott adni téliszalámit, banánt, esetleg egy-két karton Radebergert.” A kontakt a második etapra is harmonikus maradt. „Mert hamar elfelejtettük a múlt terhes örökségét, és igyekeztünk megőrizni az értékeket.” Az új érték: „Gyermelyen magyar emberek termesztenek és őrölnek magyar búzafajtákat, melyből készül a gyermelyi tészta, ötszáz magyar ember tulajdonában lévő magyar üzemben; összeköt minket a magyar nyelv, a nemzettudat, a közös haza.”

(Aki kedveli ezt a stílt, katt ide: szocreál erotika ma reggelről.)

KÉPGALÉRIA!

„Az a szlogen, hogy magyar, önmagában nem elég” – emígyen a Tóth után a mikrofonhoz lépő Demján Sándor rántotta a valóba az ünneplő sokadalmat. A gondolat zanzája: „Amikor jövőt tervez egy szervezet, mert a piaci versenyben életképes akar maradni, akkor le kell mondani bizonyos szépen hangzó illúziókról. Az, hogy magyar termék, a szívemhez közel áll. De csak akkor jó, ha az a termék versenyképes minőségű, és árban versenyképes.”

Akkor járt volna mindenki a legjobban, ha a rendezvény ezen pontján Orbán már a színpadra ér. De hát a már emlegetett partvisnyél akadályozta őt, ezért Demján improvizált még egy ötperceset. Méghozzá arról, hogy a ma harmincezer embert foglalkoztató, ötezer kis- és közepes bolt hálózataként működő Coop akkor fejlődhet tovább, akkor növelheti a bevételét és a hasznát, ha a cég számos tulajdonosa összefog, és hipermarketeket épít, hazai konkurenciát teremtve a multiknak. „A hipermarket nem ellenség, betiltani nem lehet, ez a korszerű forma.”

Új idea.

„Valamikor azt írtuk a levél aljára: Szövetkezeti üdvözlettel” – így köszönt el önironikusan Demján.

Még emésztették az egybegyűlt cooposok a hipermarketesedési felhívást, amikor az időközben beeső Orbántól már a következőt hallották: „Önök nem egyszerűen csak eredményesek. A mi szemünkben önök megbecsülést is szereztek maguknak. A megbecsüléshez pedig nem elegendő a profit, nem elegendő a haszon… A Coop üzletlánc ugyanis Magyarországon az egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztató. Egy olyan országban, ahol hiányzik egymillió munkahely, ott különös és a könyvelésből kiolvasható adatokon messze túlmutató jelentősége van a Coop által képviselt modellnek. Az is egy lehetséges út, hogy nagy hatékonysággal működő, így kevés embert foglalkoztató, hatalmas hipermarketekben szerzik be az emberek a zömében külföldről behozott termékeket. Meglehet, a könyvelők szemében ez az út még eredményesebbnek is tűnik. De ha föltesszük a kérdést, hogy egy ilyen képzeletbeli helyzetben hány család maradna kenyérkereset nélkül, hány hazai élelmiszer-termelő és feldolgozó maradna megrendelés nélkül, rögtön érthetővé válik, hogy miért becsüljük önöket sokra.”

Na, most akkor hiper vagy nem hiper? Gigavállalkozó vagy könyvelő?

Ami biztos: Demján és Orbán szerint is helyes, hogy a Coop tisztán hazai kézben van. „Miközben a gazdaság nemzetközi léptékekben is szinte mindenhol határokon túl mutató karaktert mutat, ez nem jelenti azt, hogy ne képviselnének speciális, különlegesen nagy értéket azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban állnak. A nemzet és a nemzetközi nem áll ellentmondásban egymással. A nemzetközi versenyben csak akkor tudunk részt venni, ha rendelkezünk megfelelő tőkével, tulajdonnal – mondta Orbán, majd ízes hasonlatot kapott elő. – Úgy is fogalmazhatnék: csak akkor tudjuk felkötni az alsóneműnket, ha van alsóneműnk. Ha nincs, nincs mit fölkötnünk a nemzetközi versenyben.”

A gatya, pontosabban a gatyára vetkőztetés (válságadó) utóbb is szóba került. „Az önök cégei kézzel fogható értékeket állítanak elő. Magyar emberek tömegének adnak megélhetést. És ha átmeneti nehéz idők járnak, mint ahogy ez most is igaz, akkor panasz és zokszó nélkül elfogadják, hogy arányos hozzájárulást kérünk tőlük az ország minél gyorsabb megújulása érdekében. Egy felelős vállalat, amelyik nem spekulációra, hanem valódi értékteremtésre építi tevékenységét, érti, megérti, hogy hosszú távon csak egy sikeres országban lehet maga is sikeres. Ez a megértés együttműködést szül.”

Megértve.

„Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!” – így köszönt el az ofő.