Belföld

Lekerülnek a napirendről a Lázár-javaslatok

Az Országgyűlés a tervezett módosítások miatt mégsem ma tárgyal az indítványokról.

A házbizottság rendkívüli ülésén a Fidesz kérte a változtatást. A testület később dönt egyebek mellett arról, milyen ütemezésben folytatják a tárgyalást, lesz-e például szerdán is ülésnap.

Lázár János azt reméli, hogy az Országgyűlés már ekkor dönthet az önálló indítványait érintően általa javasolt, bizottsági indítványként a Ház elé kerülő módosító indítványokról.

A politikus hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján hozzátette, reméli, legkorábban jövő kedden már végszavazást tarthatnak a 98 százalékos különadóra, az alkotmány módosítására és az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó indítványokról.

Erről előzőleg Lázár János azt mondta, javasolja, emeljék fel az adó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó 2 millió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni. A módosítási javaslatot várhatóan még hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottsága fogja benyújtani.

Az alkotmánymódosítással összefüggésben pedig a parlament alkotmányügyi bizottsága nyújt majd be módosító javaslatot, amellyel – a testület elnökének korábbi nyilatkozata szerint – finomodhat az eredeti indítvány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik