Belföld

Csaknem 60 milliót autózik el a kormány

A kormányfő azt a kisbuszt használja, amellyel ellenzéki pártelnökként is rendszeresen utazott.

114 autóra és 84 sofőrre havi 58,5 millió forintot költ az Orbán-kormány, amely csaknem 120 milliárdos megtakarítást remél attól, hogy teljes beszerzési stopot hirdetett – írja a Népszabadság. A kabinet rendeletben szabályozta az állami vezetőknek járó juttatásokat, benne azt is, kinek milyen autó jár. Csak miniszterek és államtitkárok kapnak felső kategóriás kocsit, sofőrrel.

A közigazgatási államtitkárok, helyettes államtitkárok, kabinetfőnökök, kormánybiztosok, közigazgatási hivatalvezetők középkategóriás autóra jogosultak, sofőr nélkül. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkársága közölte a lappal: az állami vezetők jelenleg száztizennégy gépkocsit vesznek igénybe, és nyolcvannégy gépkocsivezetőt fizetnek. A flottában szereplő kocsik átlagéletkora négy-hét év, felszereltségük egy-két kivételtől eltekintve szériafelszereltség.

Az államtitkárság jelezte azt is: új autókat nem szereztek be, a jelenlegi állami vezetők a korábbi kormány által használt járműveket „örökölték”. A minisztériumok autóhasználattal kapcsolatos költségei átlagosan 58,5 millió forintot tesznek ki havonta, vagyis mintegy hétszázmillió forintot évente.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik