Belföld

Kórházak kerülhetnek állami kézbe

Megkezdődnek a tárgyalások az önkormányzatokkal, a felelőtlenül gazdálkodó intézményeknél beavatkoznak.

Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a Világgazdaság által szervezett egészségügyi konferencián bejelentette, hogy megkezdik a tárgyalásokat azokkal a fenntartókkal, akik állami kézbe kívánják adni egészségügyi intézményeiket – írja az Index. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hozzátette, ez az iskolákra és a szociális ellátó otthonokra is érvényes.

Szócska az állami irányítás alá kerülő kórházak számáról nem közölt pontos információt, azt viszont elmondta, hogy a felelőtlenül gazdálkodó intézményeknél be fognak avatkozni.

Az MTI tájékoztatása szerint csúcsszervezetként működik majd az úgynevezett állami egészségségnevelési központ, amely alatt a nagytérségi egészségszervezési igazgatóságok állnak.

Szócska Miklós a kormány egészségügyi programjának feladatai közül kiemelte az adminisztráció racionalizálását, az egységes irányítású betegszállítás kialakítását, a gyógyszerellátás megoldását és az egészségügyi dolgozók életpálya modelljének kialakítása mellett a mentős dolgozók “emberi erőforrás krízisének” megoldását is. Az államtitkár rövid távú feladatként említette, hogy az alapellátás fejlesztéséről még novemberben konzultációt kezdenek.

A forrásteremtéssel kapcsolatban Szócska hangsúlyozta: kizárják a társadalombiztosítás bárminemű privatizációját.

„Újraélesztett egészségügy – Gyógyuló Magyarország” címmel vitairat készült az egészségügy átszervezésének terveiről, amit társadalmi vitára is bocsátanak. Réthelyi Miklós cáfolta azt a korábbi lapértesülést, miszerint Szócskát meneszthetik pozíciójából. A miniszter szerint ez „szóba se jött”.

AJÁNLOTT LINK:

Állami kézbe vennék a kórházakat (Index)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik