Belföld

Érvénytelen a miskolci villamostender

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a miskolci "Zöld Nyíl" villamostendert, így ismét eredménytelennek kell nyilvánítani, immár harmadszor a villamos-beszerzésre kiírt közbeszerzési eljárást.

Csontos Ágnes, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK Zrt.) PR menedzsere közlése szerint kedden tette közzé a Közbeszerzési Döntőbizottság a honlapján határozatát a spanyol CAF járműgyártó cég által a villamosjármű közbeszerzési eljárás ellen beterjesztett jogorvoslati kérelemre vonatkozóan.

A CAF még az ajánlatok benyújtásának határideje előtt indította el a jogorvoslati eljárást, ami érdemben – a kérelem hiányosságaira tekintettel – csak idén október 22-én indult el hivatalosan. A CAF jogorvoslati kérelmében azt vélelmezte, hogy az ajánlatkérő önkormányzat jogszerűtlen választ adott az általuk feltett kérdésre, és ezzel módosította a felhívását és dokumentációját.

A Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában helyt adott a jogorvoslati kérelemnek, és egymillió forint pénzbírság megfizetésére kötelezte egyetemlegesen az ajánlatkérőket, és megsemmisítette az eljárást. “A meghozott döntés immár a harmadik eljárás lezárását akadályozza meg, és hátráltatja a projekt megvalósulását, csak úgy, mint Debrecenben is. Jelenleg az MVK Zrt. az önkormányzattal egyeztet az ügyben, hogy a döntés után mi legyen a következő lépés” – olvasható a villamosprojekt igazgatóság közleményében.

Orosz Gábor, a miskolci önkormányzat szóvivője ennek kapcsán az MTI-nek azt mondta: csütörtökön egyeztetnek a kérdésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik