Belföld

Kontrát: új rendőrségnek kell születnie

A belügyi államtitkár szerint a rend érdekében elengedhetetlen, hogy új rendőrség szülessen.

A rendészeti tárgyú és azokkal összefüggő törvényeket módosító javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában Kontrát Károly azt mondta, az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a jövőben a rendőr nem lesz az állami uralom jelképe, végrehajtója, őket is ellenőrzik, bevezetik a megbízhatósági vizsgálatot.

Mint mondta: a rendőrnek elsősorban védelmet és biztonságot kell szolgáltatnia, amire csak egy értékeiben, mentalitásában megváltozott, megújult rendőrség képes. Olyan rendőrök kellenek, akik méltók a társadalmi megbecsülésre. A rendőrséget olyan szervezetté kell átalakítani, amely figyel a különféle társadalmi, szociális és gazdasági adottságokra.

Kontrát Károly elmondta, hogy átalakítanák a rendőrség szervezeti rendszerét. Ezután a rendőrség szervezeti rendszerébe illesztve rendőrségi szervként határozzák meg a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szervet, illetve a Terrorelhárítási Központot. Kijelentette, hogy ki kell alakítani a belső bűnmegelőzés és bűnfelderítés új mechanizmusát.

Kitért arra is, hogy az információcsere javítása és az uniós tagállamok közötti együttműködés érdekében a javaslattal módosítani szeretnék a hatályos rendőrségi törvényt. Megjegyezte, szűkítik annak lehetőségét, hogy a hivatásos állomány tagja szervezeti átalakításkor alanyi jogon kezdeményezhesse a szolgálati viszonyának megszüntetését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik