Belföld

Törölték a légifotós közbeszerzést

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye forráshiányra hivatkozik.

Fazekas Sándor forráshiány miatt arra kérte a Földmérési és Távérzékelési Intézet főigazgatóját, hogy az Országleltár első ütemére vonatkozó közbeszerzési eljárást nyilvánítsa eredménytelenné – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).

A közlemény szerint ennek oka, hogy a Mal Zrt. ajkai zagytározójának 2010. október 4-iki gátszakadása miatt a kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki, és az érintett külterületekkel kapcsolatos kárelhárítási, kármentesítési feladatokat ellátásában és a szükséges források biztosításában a Vidékfejlesztési Minisztérium jelentős részt vállal.

A jövő évi költségvetésről szóló tárgyalásoknál világossá vált az is, hogy az agráriumot és a környezetvédelmet érintő számos olyan gondot kell sürgősen megoldani, amely azonnali finanszírozást igényel – emlékeztet a közlemény. A VM hangsúlyozza: továbbra is rendkívül fontosnak tartja, hogy elkészüljön a hiteles adatokat tartalmazó teljes körű vagyonleltár. A közvagyon törvényes és mindenekelőtt a nemzet érdekeit szem előtt tartó felhasználása nemcsak az ország alapvető gazdasági érdeke, hanem a felelős és sikeres vagyongazdálkodás alapja, amellyel a korrupció, a felelőtlen vagyongazdálkodás is megakadályozható – szögezi le a minisztérium.

Az Index információi szerint az ország légi fotózására kiírt 4,8 milliárdos közbeszerzést a szerdai kormányülésen azért törölték, mert a tárca javaslatáról kiderült, hogy korrupciógyanús és nagyon drága a terv. Mint írják, a jelentkezési kritériumot a magyar piacon csak a minisztérium közigazgatási államtitkárának régi cége tudta teljesíteni, a projekt pedig harmincszor drágább lett volna az eddigi hasonló munkáknál.

AJÁNLOTT LINK:

Ejtették a kellemetlenné vált ötmilliárdos légifotóbizniszt (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik