Belföld

Tömegdemonstráció, Fidesz-engedmény, első vörösiszapper [Hírösszefoglaló – Belföld]

A Hír24 összegyűjti a nap legfontosabb belföldi híreit.

Országos tömegdemonstrációt tart a kormány eddigi tevékenysége ellen november 27-én az MSZP – jelentette be a pártelnök. Mesterházy Attila közölte: a rendezvény egyben évértékelő is lesz, amelyet a következő években is megtartanak majd. Bővebben…

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kész tárgyalni arról, hogy a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat ne érintse a különadó. Arról, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvényt, azt mondta: az AB nem hibázott, “a jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett, nem születhetett más döntés”, azonban nekik meg kell tartaniuk az emberek felé tett ígéretüket. Bővebben…

Megszületett az első végzés a vörösiszap-katasztrófa nyomán indult kártérítési perekben: a Fővárosi Bíróság tízmillió forint megfizetésére kötelezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-t egy devecseri lakosnak. Bővebben…

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése miatt várhatóan büntetőfeljelentést tesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a H1N1 elleni vakcinát gyártó Omninvest Kft. ellen. Bővebben…

A Nézőpont Intézet kutatása szerint a megkérdezettek a tíz legismertebb politikus közül Orbán Viktort tekintik a leginkább alkalmasnak, Gyurcsány Ferencet a legkevésbé alkalmasnak. A vörösiszap-katasztrófa ügyében a megkérdezettek 86 százaléka szerint a kormány megállta a helyét. Bővebben…

Szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a téli időszámításra, az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell állítani. Az átállás a MÁV és a BKV menetrendjét is érinti. A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) Zrt. tájékoztatása szerint a nyári időszámításnak köszönhetően évente 6 milliárd forintot spórol az ország. Bővebben…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik