Belföld

Gyurcsány: hülyét csinálnak belőlünk

A volt kormányfő úgy véli, a Fidesz vezetőit is meglepte a felháborodás.

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz vezetőit is meglepte, felrázta az az “iszonyatos eleven felháborodás, ami a saját oldaláról is jön” az alkotmánymódosítási tervezet kapcsán. Az egykori szocialista miniszterelnök az RTL Híradónak adott interjújában azt mondta, a hatalmon lévők hihetik azt, hogy kétharmados többséggel mindezt nem kell figyelembe venniük, ugyankkor megjegyezte: ne legyenek annyira magabiztosak, “minden többségből egyszer kisebbség lesz”.

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett, hónapok óta azt mondja, hogy ebben az “alkotmánymódosítási cirkuszban”, nem kell részt venni, bojkottálni kell. Hozzátette, “ezek hülyét csinálnak belőlünk”. Szerinte népszavazáson, a választóknak kell az új alkotmányról dönteniük. Úgy véli, ez azért sem abszurd gondolat, mert 1997-ben a Fideszt is beleértve meg tudtak állapodni abban, hogy népszavazással kell megerősíteni az alaptörvényt.

A magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó megszorításokról a volt kormányfő azt mondta: “Ha úgy vesznek el 14 havi járulékot, hogy nem mondják meg, mikor adják vissza, akkor a kormány lop. Ha megmondják, akkor kölcsön, de egyoldalú kölcsön.”

Az MSZP-n belüli és az MSZP-LMP közötti ellentétekről Gyurcsány úgy vélekedik, hogy amikor a “kormány megpróbálja szétszedni a jogállamot”, szerinte nem fontosak ezek a különbségek. Mint mondta, sok jó kezdeményezésre van szükség ahhoz, hogy erős ellenzék legyen. “Ne abban versenyezzünk, ki tud tovább szürke maradni, ki az, aki tovább tud csendben maradni. Abban versenyezzünk, ki az, aki dinamizálni tudja ezt a Fideszen túli világot.”

Szerinte mindenki támogatásra szükség van, akár benne, Botka Lászlóban, Mesterházy Attilában vagy Schiffer Andrásban látja a jövőt. Gyurcsány elmondta, nem érti, hogy az LMP miért külön tüntet, miért nem támogatja a Magyar Demokratikus Charta által november 2-re szervezett Kossuth téri eseményt.

AJÁNLOTT LINK:

A teljes interjú Gyurcsány Ferenccel (RTL Klub)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik