Belföld

Jobbik: a Fidesz hatalmas rést ütött a jogállam falán

A Jobbik szerint a Fidesz hatalmas rést ütött a jogállam falán az Alkotmánybíróság hatásköreit szűkítő Lázár-féle javaslatokkal.

Erről Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke beszélt. Azt mondta: Gyurcsány Ferenccel semmiképpen nem kívánnak együtt fellépni a jogállam megvédéséért.

“A Jobbik csütörtöki frakcióülésén dönt majd arról, csatlakozik-e a másik két ellenzéki párthoz, amely nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett szűkítése miatt” – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus szerint méltatlan, hogy a Fidesz – miután nem sikerült “keresztülvernie” egy törvényt az Alkotmánybíróságon – csökkenteni kívánja annak hatáskörét.

Emellet, különösen felháborítónak minősítette Lázár János fideszes frakcióvezető törvényjavaslatának indoklását, amely szerint a jogállam már annyira megszilárdult Magyarországon, hogy nincs szükség az Alkotmánybíróság jelenlegi széles hatáskörére.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a Jobbik demonstrálna-e közösen Gyurcsány Ferenccel a jogállam megvédése érdekében, Gyüre Csaba annyit mondott: az utcai politizálás nem áll távol pártjától, de a volt miniszterelnökkel semmiképpen nem kívánnak együtt fellépni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik