Belföld

Halálbrigád – már hatan vannak

Újabb két embert tartóztattak le a romagyilkosságokkal összefüggésben.

A romagyilkosság-sorozattal összefüggésben újabb két embert tartóztatott le a rendőrség – írja a Magyar Nemzet. A lap információit megerősítette Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője is. Magyar Nemzet a szóvivőre hivatkozva azt írja: a gyanúsítottak házának átkutatásakor a hat áldozatot követelő gyilkosságsorozatnál használt fegyverek is előkerültek.

Korábban éppen a Magyar Nemzet írt arról, hogy bűntársaik is lehettek a romagyilkosságok gyanúsítottjainak. A napilap meg nem nevezett információk alapján arról számolt be, hogy a négyfős halálbrigádot több bűntárs is segítette.

Voltak, akik ellenőrizték, felügyelték a munkát, így a gyilkosság helyszínén a szemtanúk nem véletlenül láthattak fekete autót. A Magyar Nemzetnek Gerecs Krisztián ügyvéd akkor azt mondta, védence, K. István tényfeltáró vallomást készül tenni a bíróságon a bűnügyben betöltött szerepe kapcsán, ami meglepetéseket okozhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik