Belföld

Lop a Fidesz vagy nem?

Élénk a vita az fn.hu körüli webkettes térben a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos intézkedései miatt.

Ez akkor lopás? Vagy nem? – jelzi a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kormányzati intézkedések körüli lakossági bizonytalanságot az fn.hu Facebook oldalán
az egyik hozzászóló kérdése.

Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a lapunk által elért közönség túlnyomó része, mintegy 77 százaléka inkább az állami nyugdíjrendszert részesíti előnyben a magánnyugdíjpénztárakkal szemben, legalábbis ez derült ki lapunk Bemondó szavazásából.

A Bemondó hozzászólói megosztottak voltak az intézkedések értékelésében.

W Gergely például úgy vélte, hogy amit a Fidesz eddig tett, azt egy 8 általánost végzett is meg tudta volna tenni. A költségvetés hiányát ideig-óráig (1-2 évig) betömhetik a magánnyugdíj pénzekkel, a különadókkal, de aztán mi lesz – kérdezi a kommentelő.

Másként látja a helyzetet – hogy a példának okáért még egy felhasználót kiragadjunk – Dudoka, aki szerint az ellenzék félretájékoztatja a közvéleményt, vagy ahogy Dudoka fogalmaz: „A komcsik soha sem fognak megváltozni. Riogatás megtévesztés, szerencsére a vörös hadsereg már nincs itt.”

Figyelmet érdemlő mercutio hozzászólása is, aki szerint most nem lehet megtippelni sem, hogy majd negyven év múlva hány aktív dolgozó tart el nálánál népesebb nyugdíjas közösséget. „Addig viszont az én generációmnak kellene megteremtenie a feltételeket” – tette hozzá.

Több praktikus, és keresetlenül megfogalmazott szempont is fölmerült a Facebook- hozzászólások között, mint például: „Ezen röhögnöm kell: “…a tagokat az állami pillérből kárpótolnék nyugdíjba vonulásukkor”. Kin kérhetem számon 35 év múlva ezt az ígéretet?”

Az fn.hu információit és elemzését a változásokról itt olvashatja el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik