Belföld

Az ellenzéki pártok bírálják a jövő évi adócsomagot

A törvénycsomag parlamenti vitája ma kezdődött.

Az MSZP szerint a kormány által benyújtott jövő évi adótörvények nem felelnek meg sem a társadalom, sem a gazdaság érdekeinek. Szekeres Imre elmondta: több lényeges és érdemi módosító javaslattal készülnek a csomag igazságosabbá tétele érdekében. Így például a szocialisták 5 millió forint éves kereset felett meghagynák a jelenlegi 32 százalékos szja-kulcsot, a nem munkából szerzett jövedelmeknél pedig szintén megtartanák a jelenleg 20-25 százalékos adókulcsot a Fidesz által tervezett egységes 16 százalékos rendszer helyett. Emellett az ellenzéki párt csökkentené három százalékkal a tb-járulék mértékét, valamint az alapvető élelmiszerek áfáját a jelenlegi 18-ról 5 százalékra.

Szekeres szerint ezek az intézkedések a szegényebb rétegeket tennék a változtatások nyertesévé, a gazdagabbakat pedig arányosabb közteherviselésre köteleznék és mindezt úgy, hogy nem borulna fel a költségvetési egyensúly.

Lenhardt Balázs, a Jobbik vezérszónoka hangsúlyozta: pártja elutasítja az egykulcsos adórendszert, mert ehelyett valódi és egyértelmű családi adózást vezetnének be. Az ellenzéki honatya szerint a költségvetés szja-bevételéből kieső 300 milliárd forint legnagyobb része a gazdagoknál marad, és érezhetően jól csak a társadalom 10 százaléka jár majd. Ráadásul a párt szerint a minimálbér adókötelessé tételével a feketegazdaság is tovább erősödhet.

Az LMP-s Vágó Gábor úgy véli: az adócsomag igazságtalan, mert a szegényektől a gazdagok felé fordul, valamint fenntarthatatlan, mert csak a három évre kivetett különadók biztosítják a fennállását. Az ellenzéki politikus szerint az elkézelések “Matolcsy György légváraira épülnek.” Az LMP egyébként módosító javaslatot nyújtott be egy “kétharmados narancsadó” bevezetése érdekében, amely fölrajzi származásukat figyelembe véve adóztatná a messzebbről érkező élelmiszereket. Így például “a chiléből érkező cseresznye kátharmados adót kapna”, és ezzel védenék a hazai termelőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik