Belföld

Most az MSZP akar népszavazást

Ügydöntő népszavazást kezdeményez az MSZP a magán-nyugdíjpénztári tagdíjátutalás felfüggesztése miatt. Ügydöntő népszavazást legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére kell tartani, az eredményes ügydöntő népszavazás alapján hozott döntés kötelező az Országgyűlésre.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke jelentette be, hogy egy-egy “fiatal munkavállaló” elnökségi tag összesen három kérdést adott be az Országos Választási Bizottsághoz.

Harangozó Tamás azt kérdezné meg: “Egyetért-e ön azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári kifizetéseket az állam semmilyen módon, még átmenetileg sem vonathatja el?”

Kunhalmi Ágnes arról kérdeztetné meg az embereket, egyetértenek-e azzal, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagdíjat törvény nem módosíthatja – még időlegesen sem – nyugdíjjárulékra.

Szabadkai Tamás kérdése pedig úgy szól: “Egyetért-e ön azzal, hogy az egyének magán-nyugdíjpénztári tagdíjait kizárólag az általuk kiválasztott magánnyugdíjpénztár kezelheti?”

szijjártó péter:

Demokráciában népszavazással sem lehet elvenni a szabad választás jogát, arra kényszeríteni az embereket, hogy a nyugdíjukat a nyugdíjtőzsdén kockáztassák – kommentált a miniszterelnök szóvivője.

Az Országgyűlés a tervek szerint hétfőn szavaz arról a kormányjavaslatról, amely a társadalombiztosítási törvény módosításával megteremti az alapját annak, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagok átmenetileg – 2010. november elseje és 2011. december 31-e között – tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.

Ügydöntő népszavazást legalább 200 ezer választópolgár kezdeményezésére kell tartani. Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes ügydöntő népszavazás alapján hozott döntés kötelező az Országgyűlésre. Országos népszavazás tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik