Belföld

Gyurcsány visszatér

Ma alakul meg a Demokratikus Koalíció platform, amit a volt pártelnök-kormányfő vezet.

A rendezvényen beszédet mond Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba korábbi kancelláriaminiszter és Vitányi Iván. A budapesti Szent István parkba meghirdetett eseményen részt vesz Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is, aki egyébként a párt hét platformja közül az egyiket vezeti.

Az országos elnökség és a frakció – ahogyan az elmúlt években is – Nagy Imre kaposvári szülőházánál tart megemlékezést délután, ezért a pártelnök a Demokratikus Koalíció rendezvényének csak az elején vesz részt.

Az MTI úgy tudja, az új platformba eddig 2400-an jelentkeztek, közülük hétszázan tagjai az MSZP-nek. Gyurcsány Ferenc az MSZP elnökségének október 5-i ülésén jelentette be platformalapítási szándékát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik