Belföld

Gyurcsány már az MSZP-ben sem messiás

24.hu
24.hu

2010. 10. 22. 13:38

Az MSZP-hívek 65 százaléka bizalmatlan a volt kormányfővel szemben.

Az összes megkérdezett mindössze 16 százaléka véli úgy, hogy Gyurcsány Ferenc lehet az MSZP megmentője. Ezzel szemben Botka Lászlóról 46 százalék gondolja, hogy vezetésével megerősödhetnek a szocialisták – írja a Nézőpont Intézet.

A reprezentatítv felmérés szerint a volt kormányfő hiába jelentkezett be a párt irányvonalának meghatározására, ebben még a szocialista szimpatizánsok többsége sem támogatja. Az MSZP hívei közül is csak 35 százalék bízik Gyurcsányban. Botka László szegedi polgármestert több mint kétszer ennyien (78 százalék) támogatja.

A Nézőpont Intézet szerint kettős szorításban van az MSZP. A pártnak – öndefiníciós válsága – közepette nagy szüksége lenne az ex-kormányfőre, aki képes lenne újra egyedi imázst kölcsönözni a pártnak, tde Gyurcsány nem tud szabadulni a hitelességi deficitjétől.

Ezt jelzi platformalapítási tervének fogadtatása a párt vezetésében. Gyurcsány ambiciózusságát, szűk, de kitartó támogatói hátterét és az MSZP jelenlegi útkeresését összevetve azonban érzékelhető: előbb-utóbb kenyértörésre kerülhet sor – vetíti előre a Nézőpont Intézet.

Nem Gyurcsánytól várják a csodát (Nézőpont Intézet)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.