Belföld

Vörösiszap: a katonák is hősök voltak

Hende Csaba új kitüntetést kíván alapítani, hogy elismerje a katonák teljesítményét.

Katonákhoz méltón, hősiesen helytálltak a vörösiszapömlés utáni kármentesítésben, az emberi élet mentésében a Magyar Honvédség erői, ezért az első szó a köszöneté – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter Devecserben, a Veszprém megyei kisváros polgármesteri hivatala előtt tartott csütörtöki kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.A tárcavezető közlése szerint több mint kétezer katona, félezernyi technikai eszköz dolgozott az elmúlt két hétben az ajkai térségben, és mindent megtettek, hogy mentsék az emberi életet, a javakat, és a kárfelszámolásban is oroszlánrészt vállaltak.

Hende Csaba a kormányszóvivői tájékoztató után Kolontáron azt mondta: új kitüntetést kíván alapítani, hogy elismerje a katonák teljesítményét, és abban bízik, hogy ezt az érdemjelet először és utoljára fogja átadni. Megjegyezte, az idei árvízi védekezésért 4500 katona kapott minisztériumi elismerést, de a most alapítandó érdemjelnek egy sokkal veszélyesebb helyzetben mutatott helytállást kell elismernie.

Benkő Tibor altábornagy, vezérkari főnök közölte: a nap folyamán megkezdik a kézi erővel dolgozó katonák kivonását a katasztrófa sújtotta térségből, és csak a speciális technikai eszközök és a hozzájuk tartozó állomány marad Kolontáron és Devecserben. A térségben marad két mentesítőcsoport, az üzemanyag-szállító és a hűtőgépjármű, valamint a Kolontáron épülő hidat szerelő egység.

Nagy Anna kormányszóvivő elmondta: a katasztrófa után másfél órával a katonaság teljes riasztást rendelt el, mozgósította azt a mentesítő csoportját, amely vegyi, biológiai és atomtámadás esetén is képes ellátni feladatát. Az elmúlt két és fél hét alatt 15 kilométernyi utat mentesítettek, 2300 katona, 400 műszaki eszköz, köztük helikopterek és teherautók dolgoztak, 300 tonna iszapot és törmeléket mozgattak meg a katonák kézi erővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik