Belföld

Választójogot kaphatnak a határon túli magyarok

A fideszes Gulyás Gergely szerint vélhetően kiveszik az alkotmányból azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti.

Az Országgyűlés alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke a TV2 Tények című műsorában azt mondta: “Kivesszük vélhetően azt a passzust, ami a csak Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező választópolgároknak biztosítaná a választójogosultságot”.

Hozzátette: “nekem az a személyes véleményem, hogy valamilyen formában a határon túl élő magyar állampolgároknak választójogot kell kapniuk”.

A képviselő az Indexnek azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a határon túliak 6-8 külön mandátum sorsáról dönthetnek, de a kérdés még nem tisztázott a kormánypártban.

Gulyás Gergely később, a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának adott nyilatkozatában kifejtette, nem kívánják megtartani, hogy az alkotmány jelenlegi szabályozása a választójogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti. “Úgy gondoljuk, hogy ezzel egyébként nem döntjük el a kérdést, hanem a választójogi törvény vitájához utaljuk” – mondta. Hozzátette, még elvileg ott is ki lehetne zárni a választásra jogosultságot.

“Ebben a szakaszában az alkotmányozásnak csak arról kellett véleményt mondani, hogy ha meghagyjuk az alkotmány jelenlegi szövegét, akkor ezt a kérdést eldöntjük, és kizárjuk a határon túl élő magyar állampolgárokat a választójog gyakorlásának a lehetőségéből. Mi nem kívánjuk kizárni őket” – hangsúlyozta a politikus.

Mint mondta, véleménye szerint amikor a törvényhozó – nagyon helyesen – kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarországon élő nemzeti kisebbségeknek, “akkor nincs okunk arra, hogy megtagadjuk ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból”.

A bizottság alelnöke kiemelte, hogy minden további az egyeztetések tárgya. “Tehát nem feltétlenül jelent ez ugyanolyan általános választójogot, ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is” – közölte.

Utalt arra, hogy a választójogi törvény kidolgozás alatt áll, egyelőre csak sejteni lehet, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. “Ha ez így van, akkor az teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, hogy milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek” – jegyezte meg.

Gulyás Gergely közölte: talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy most a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik