Belföld

Romagyilkosságok: a tartótiszt tudott róla?

A Magyar Hírlap szerint a nyomozás adataiból erre is következtetni lehet.

Írásbeli fegyelmit kapott H. Ernő, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) munkatársa, aki kapcsolatban állt a romagyilkosságok egyik, egykori katona vádlottjával, Cs. Istvánnal – írja a Magyar Hírlap. A lap szerint két szabálysértést állapítottak meg nála: egyrészt Cs. István ismerte a tartótiszt telefonszámát és lakását, pedig a tiszt nem fedhette volna fel magánéleti körülményeit, másrészt H. Ernő elmulasztotta dokumentálási kötelezettségét.

A lap szerint H. Ernőnek a romagyilkosságokról szóló írásos jelentései nem tartalmaztak minden releváns adatot, de az ügyét vizsgáló bizottság megállapította, hogy a tiszt korábbi felettesei utasítására szegte meg a szabályokat, ezért nem bocsátották el, hanem fegyelmit kapott és más szolgálati helyre, más munkakörbe került.

A napilap korábban írt arról, hogy a tartótiszt számos hibát követett el. Mint írják, a nyomozás adataiból arra is következtetni lehet, hogy akár még a romagyilkosságokról is tudhatott.

A Magyar Hírlap úgy értesült, hogy a Pest Megyei Bíróság márciusban kezdi tárgyalni a romagyilkosságok ügyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik