Belföld

Bajnai Gordon cáfol: nem engedett el fizetési kötelezettséget

Az Országgyűlés 2008. november 10-én egyhangú szavazással fogadta el az erőműveket érintő törvényt.

A Bajnai-kormány az energiaszolgáltatók számára semmilyen fizetési kötelezettséget nem engedett el – közölte Bajnai Gordon titkársága, reagálva Orbán Viktor napirend előtti kijelentésére. Orbán Viktor hétfőn, a második akcióterv részleteit ismertetve a távközlési és energiacégeket, illetve a kereskedelmi láncokat sújtó adóról azt mondta, az energiaszektor kiemelt súllyal szerepel. Közölte, négy nappal a választások második fordulója után, április 29-én, az akkor leköszönő kormány olyan szerződést kötött nagy energiacégekkel, amellyel az állam 178 milliárd forintról mondott le az adófizetők pénzéből.

A Bajnai-titkárság közleménye emlékeztet: az Országgyűlés 2008. november 10-én egyhangú szavazással, így a Fidesz szavazataival fogadta el azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy az erőművek a hosszú távú áramvásárlási szerződésekkel összefüggésben visszafizetendő állami támogatásból leírhassák a meg nem térült beruházásaikat.

A szabályozást az Európai Bizottság is jóváhagyta – olvasható a dokumentumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik