Belföld

A Jobbik a MAL Zrt. vezetőinek fejét akarja

A Jobbik nem érti, hogy közülük miért nincs még senki előzetes letartóztatásban.

Az ügyben vizsgálóbizottság felállítását kezdeményező Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta, pártja szerint a katasztrófát a vörösiszap-kazettán felhalmozódott több százezer tonnányi lúg okozta. Ezt a lúgot vissza kellene nyerni az iszapból, és visszavezetni a folyamatba – tette hozzá.

Mint mondta, a tározókat sűrű, majdnem hogy száraz iszap tárolására fejlesztették ki. Az óriási mennyiségű lúgos folyadék pedig a szél hatására bemozgott, és dinamikus terhelést adott a falaknak, azok ezért szakadhattak ki. Szerinte valakinek ki kellett adnia az utasítást arról, hogy a lúg visszanyerését hagyják ki a technológiai folyamatból, ezért érthetetlen, hogy a cég vezetői közül miért nincs még senki előzetes letartóztatásban.

Korábban a politikus közleményben tiltakozott a Veszprémi Városi Bíróság döntése ellen, amely elrendelte Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatójának azonnali szabadlábra helyezését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik