Belföld

Mindenki beleszólhat az új Alkotmány kidolgozásába

Az állampolgárok vasárnaptól az alkotmany.postr.hu internetes felületen egyénileg is elmondhatják véleményeiket a készülő új alkotmányról.

Szájer József, az Orbán Viktor miniszterelnök által felkért, alkotmány előkészítésben segítő társadalmi bizottság tagja vasárnap sajtótájékoztatón elmondta: az állampolgárok az új alaptörvény elfogadásáig összesen hét témában szólhatnak hozzá az alkotmány előkészítéséhez. Ezek közé tartoznak a közpénzügyek, az alkotmányos alapértékek, az állampolgárok jogai és kötelezettségei, továbbá a hatalomgyakorlás és államszervezet, az alkotmányvédelem, valamint az igazságszolgáltatás, illetve a helyi önkormányzatok kérdésköre – fejtette ki a fideszes EP-képviselő.

Hozzátette: az Országgyűlés célja, hogy 2011 tavaszára megszülethessen az ország végleges alkotmánya, amely szimbolikus értelemben is véget vet az elmúlt időszak átmeneti jellegének. A politikus szerint az új alapokmánynak éppúgy építenie kell az elmúlt ezer év egyedülálló magyar történelmi hagyományaira, mint a modern európai alkotmányosság elveire. Szájer József szerint a virtuális felület kialakításával az alkotmányozási folyamat szélesebb társadalmi bázisra való kiterjesztését szeretnék elérni, ezzel is biztosítva az átláthatóság alkotmányos alapelvének érvényesülését.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés Alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke szerint a kormánytöbbség a lehető legszélesebb körű társadalmi párbeszédet szeretné kialakítani, ami az új alkotmány preambuluma és alapértékeinek meghatározása körében különösen fontos, hiszen a jelenlegi alaptörvény “államszervezeti része nem vizsgázott rosszul.” Kiemelte: a vasárnap induló internetes oldallal elsősorban a fiatalokat szeretnék elérni, mivel jelenleg ezen csoport érdeklődése a legalacsonyabb az alkotmányozási folyamat iránt A honlapot a Bibó István Szakkollégium tanulói moderálják, míg néhány társadalmi kérdésekben gyakran állást foglaló személyt, például Tölgyessy Péter, Kónya Imre, Hack Péter jogászokat és Kukorelly Endre írót vitaindító cikkek írására kérték fel – mutatott rá Gulyás Gergely.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik