Belföld

Piros lámpákon áthajtva okozott balesetet egy körözött férfi

Administrator
Administrator

2010. 10. 14. 19:55

A férfi kiugrott az autójából és menekülni kezdett, de a rendőrök elfogták.

Több piros lámpán is áthajtott és balesetet okozott Budapesten csütörtökön délután egy 27 éves férfi, aki ellen összesen hat elfogatóparancs volt érvényben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint járőreik a XXI. kerületben, az Ady Endre út és a Táncsics Mihály út kereszteződésében látták, hogy az autós az álló kocsisort megelőzte és a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére behajtott a kereszteződésbe.

A rendőrök üldözni kezdték az autóst, de az figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzéseket és tovább menekült. Végül a Völgy utca és a Kölcsey utca kereszteződésében – ahova szintén tiltó jelzés ellenére hajtott be – fogták el, miután összeütközött egy másik autóval.

Ezután a férfi kiugrott az autójából és menekülni kezdett, de a rendőrök elfogták és előállították. A balesetet szenvedett másik autóban két gyermek könnyebben megsérült.

A 27 éves érdi férfi előállítása után kiderült, hogy hat körözés volt ellene érvényben, ebből négyet az érdi rendőrség, kettőt pedig más pest megyei hatóságok adtak ki ellene.

Az MTI információi szerint az autóban egy másik férfi is volt, akinek sikerült elmenekülnie a helyszínről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.