Belföld

Illés elvenne néhány jogkört a jegyzőktől

Törvénymódosítást kezdeményez a környezetvédelmi államtitkár, hogy az ipari üzemekre, illetve a veszélyes anyagok tárolására, gyártására vonatkozó elsőfokú építésügyi hatósági jogköröket vegyék el a jegyzőktől.

Illés Zoltán csütörtökön, az ajkai zagytározó megsérült kazettája gátján újságíróknak azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a veszélyes anyagokkal foglalkozó építményekre a jegyző adhatja ki az építési engedélyt, és a környezetvédelmi hatóság nem ellenőrizheti például a vörösiszap-tározók gátját.

Hozzátette, hogy az építésügyi hatósági jogköröket vagy a katasztrófavédelemnek, vagy a környezetvédelmi főfelügyelőknek, illetve az erre kijelölendő vagy létrehozandó hatóságnak kellene átadni.

A Mal Zrt. hazudott, amikor azt állította, hogy a gátszakadás előtt két héttel a környezetvédelmi főfelügyelőség ellenőrizte a cég tevékenységét, és mindent rendben talált. A főfelügyelőség ugyanis csak a technológiával kapcsolatban talált mindent rendben, illetve a gyár területén a szennyvíz és a kommunális hulladék kezelését, a gátak állagát nem ellenőrizhette – mondta Illés Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik