Belföld

Nem lesz ellenzék a Médiatanácsban

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2010. 10. 11. 12:27

Érdekes, hogy a jobbikos, az MSZP-s és az LMP-s tagjelölt mellett a KDNP-s sem kapott elég támogatást.

A Médiatanács tagjait jelölő parlamenti eseti bizottság hétfői ülésén megválasztotta a testület tagjait. A tanács négy tagjának a Fidesz által javasolt Vass Ágnest, Kollarik Tamást, Koltay Andrást és Auer Tamást választották. A KDNP, a Jobbik, az MSZP és az LMP jelöltjei nem kaptak támogatást.

A Médiatanács öt tagból áll, a testület elnöke Szalai Annamária lesz, aki mint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke automatikusan tölti be ezt a posztot. A Médiahatóság ma javasolt négy tagjáról a parlament hétfői ülésén dönt.

Az eseti bizottság pénteken próbált először tagokat választani a Médiatanácsba, ám az akkori szavazás nem volt eredményes, mert a szabályok szerint az első fordulóban egyhangú szavazással lehetett volna csak taggá válni. A mostani második fordulóban aonban elegendő volt a parlamenti arányoknak megfelelő kétharmados támogatás, így a Fidesz és a KDNP jelölése elegendő volt a tagok megválasztásához.

Az eseti bizottság fideszes elnöke, Cser-Palkovics András az ülés után elmondta, hogy a Médiatanács, valamint a kuratóriumok felállásával véget ér a “kollektív felelőtlenség korszaka”. A kormánypárti politikus szerint így nem fordulhat többé elő, hogy a közmédiumok vezető nélkül maradnak. A Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda élére megválasztandó vezérigazgatók egy személyben lesznek felelősek a médiumok működtetéséért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.