Belföld

Néhány ember nem hajlandó kiköltözni Kolontárról

Két tucatnyi ember saját felelősségére maradt a veszélyeztetett faluban.

Közel ezer ember hagyta el otthonát a vörösiszap sújtotta ajkai térségben napközben; Kolontár teljes lakosságát kiürítették, de felkészültek Devecser kimenekítésére is, de arra egyelőre nincs szükség – mondta Dobson Tibor ezredes szombat este Ajkán.

A kárfelszámolás helyszíni szóvivője azt mondta: a Veszprém megyei Kolontárról 715 lakost telepítettek ki, de volt 24 olyan ember, aki nem tett eleget a hatósági felszólításnak, és saját felelősségére otthon maradt.

Az ajkai Sportcsarnokban 500 ágyat állítottak fel, de csak 90 ember vette igénybe a kialakított átmeneti szállást. A többiek rokonokhoz, ismerősökhöz mentek.

Devecser lakosságát felkészítették az esetleges kitelepítésre, és befogadóállomást létesítenének a veszprémi városon kívül, ha szükséges Győrben, Zalaerdődön, Gógánfán, és Sümegen. Devecserről spontán 456 ember települt ki, vagyis ideiglenesen elhagyta otthonát, de még ötezren maradtak a településen. Kitelepítésükre remélhetőleg nem lesz szükség – mondta Dobson Tibor.

A Rábán, és a Duna valamennyi szakaszán a folyó pH értéke 8,1 volt szombat este. Ez az élővilágra nem veszélyes – mondta a szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik