Belföld

Meghalt az iszapömlés egyik súlyos sérültje

Administrator
Administrator

2010. 10. 08. 11:23

Ötre emelkedett az ajkai vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma.

Az Országos Tisztiorvosi Hivatal (OTH) jelentése szerint a 81 éves férfi, akit az ajkai Magyar Imre Kórházból szállítottak át a veszprémi kórházba, péntek hajnalban belehalt sérüléseibe – tudatta az OKF.

Ezzel ötre emelkedett a hétfő délután Kolontár közelében bekövetkezett vörösiszapömlés halálos áldozatainak száma, további három embert még eltűntként keresnek.

Az OKF csütörtöki tájékoztatása szerint több mint 150 sérültet láttak el eddig a kórházak a vörösiszapömlés miatt, többen még mindig súlyos, életveszélyes állapotban vannak, elsősorban vegyi égési sérülések következtében.

A sérültek többségét hat intézményben kezelik: az ajkai Magyar Imre Kórházban, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban, a győri Petz Aladár Megyei Kórházban, Budapesten pedig a Honvédkórházban, a Péterfy Sándor utcai kórházban, valamint a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórházában.

Csütörtökön 11 ember sérült meg a vörösiszap-lavina által sújtott ajkai térségben a kárfelszámolási munkában.

A három eltűnt ember felkutatása egész éjjel zajlott, eredménytelenül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.