Belföld

Ledózerolják az elhagyott házakat Devecserben

A fővárost még nem érte el a szennyezés, 9 alá csökkent a Duna és a Marcal pH-értéke.

Egyelőre nem érte el a szennyeződés Budapestet – közölte Szűcs Somlyó Mária, a fővárosi önkormányzat kommunikációs igazgatója péntek délelőtt az MTI-vel. Mint elmondta: a vízügyi hivatal folyamatosan méri a Duna fővárosi szakaszánál a víz pH értékét, de egyelőre nincs jele annak, hogy az emelkedett volna.

Győrnél a víz lúgossága olyannyira csökkent, hogy reggel nyolc órakor felfüggesztették a Marcal savazását, és a bejuttatott gipsz mennyiségét is csökkentik – közölte az MTI-vel pénteken Janák Emil, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Reggel a Rábán 9-es szint alácsökkent a víz pH-értéke, ott, ahol a folyó a Mosoni-Dunába ömlött, 8,4-es értéket mutattak a műszerek.

Gönyűnél, a Mosoni- és az Öreg-Duna találkozása után 8,3 volt ez a mutató. Az Öreg-Duna pH-értéke az összefolyás előtt 8,3-as, a Mosoni-Dunáé 8,5-ös volt a reggel nyolc óra mérések szerint.

Maradnak vagy jön a bulldózer

A belterületek megtisztítását követően megkezdik a külterületek mentesítését a vörösiszappal elöntött Veszprém megyei településeken. Közben folyamatosan érkeznek lapátokkal az önkéntesek a környező településekről – jelentette az MTI tudósítója péntek reggel a helyszínről.
A katasztrófa sújtotta térségben nyolcvan rendőr gondoskodik folyamatosan a biztonságról, s a speciális mentők is folytatják az éjszakára felfüggesztett keresést. Munkájukat erősen nehezíti, hogy helyenként még mindig méteres magasságú az iszap és a keresőkutyákat sem tudják bevetni annak a három embernek a keresésére, akik már öt napja nyomtalanul eltűntek a vörösiszap áradattal.

Devecserben még mindig találni kordonokkal lezárt utcákat, Kolontárra a sajtó képviselőit csak a kijelölt sátorba engedik, hogy ne akadályozzák a munkákat. Dobson Tibor, a kárfelszámolás helyszíni szóvivője korábbi tájékoztatása szerint péntek reggeltől az újságírók, a fotóriporterek és a tévéstábok csak szervezett formában, egy nap három alkalommal, felügyelet mellett juthatnak be az iszappal elöntött utcákba és a házak közé.

A veszprémi kisváros katasztrófa sújtotta részén zárva vannak az üzletek és a benzinkút. A csípős, hideg reggelen többen maszkban indulnak munkába, a gyerekekkel iskolába.
Kolontáron reggel a polgármester folytatta azoknak a személyeknek az összeírását, akik nem akarnak visszatérni házaikba. Tegnap óta ugyanis a lakóházak környezetében annak függvényében végzik a kárfelszámolást, hogy a megsérült vagy részben megsemmisült házak lakói miként nyilatkoznak arról, hogy akarnak-e később a házaikban vagy az elöntött településrészen élni. Ha valaki ugyanis úgy dönt, hogy nem tér vissza korábbi lakóhelyére, akkor az elhagyásra ítélt épületet ledózerolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik