Belföld

Geréb Ágnes mellett tüntettek

Demonstrációt tartanak a budapesti Arany János utcában szerda délután a szülés szabadságáért. A demonstráció oka Geréb Ágnes letartóztatása.

Az budapesti Arany János utcába hívtak össze spontán tüntetést szerda délutánra az otthonszülésnél segédkezők jogi helyzetének rendezése érdekében, Geréb Ágnes latartóztatása kapcsán.

„Kórházban, ha komplikáció történik, olyan elő nem fordulhat, hogy rendőr vigye el az orvost, majd azonnal, szakmai testület bírálata helyett bírósági procedúra kezdődjön” – indokolják a szervezők.

„Jelenlétünkkel szeretnénk kifejezni együttérzésünket mind a tegnap született kisbaba és családja felé, mind afelé a több ezer család felé, akiket kórházi szülés közben vagy következtében ért tragédia. És nem utolsó sorban Geréb Ágnes felé, aki két évtizede küzd a szabályzásért és most ezért börtönben kell ülnie” – áll a közleményben.

Geréb Ágnes mellett tüntettek 1Geréb Ágnes közeli hozzátartozói, a Napvilág Születésház dolgozói, bábák, asszonytársi segítők és civilek gyűltek össze többszázan.

Az esemény előzménye, hogy kedden a Gaál József utcai úgynevezett születésház előtt egy újszülött édesapja intett le egy mentőautót azzal, hogy a csecsemő meghalt, most próbálják az épületben életre kelteni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében azt írta, hogy kedden érkezett hozzájuk a bejelentés, miszerint a XII. kerületben, az Alma utca egyik házában feltehetően egy otthon végzett szülés során, a megszületett kisbabát újra kellett éleszteni. Az újszülött gyermeket és az édesanyját is kórházba szállították.

Geréb Ágnest és a szülés levezetésében közreműködő három társát a XII. kerületi rendőrkapitányságon előállították, Az ügy körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van. Az előállítással kapcsolatban nem nyilatkozott a rendőrség.

Geréb Ágnes ügyvédje csütörtökön közölte: ügyfelének kötelessége volt segíteni azon a várandós asszonyon, aki csupán egy vizsgálatra ment a védence által irányított születésházba, de spontán módon megindult nála a szülés. Az anya nem megbeszélés alapján érkezett kedden a XII. kerületi Alma utcai intézménybe, ám spontán módon megindult nála a szülés, ami az egészségügyi törvény szerint sürgős szükséghelyzetnek minősül, ezért kötelezettségük volt ellátásban részesíteni – mondta az ügyvéd. Fazekas Tamás hangsúlyozta, hogy a szülés megindulásakor az intézmény dolgozói értesítették a mentőket, de az is igaz, hogy az apa az utcán leintett egy másik mentőt is.

Az MTI úgy tudja, hogy az újszülött súlyos állapotban van és vélhetően maradandó károsodásokat szenvedett. A Geréb Ágnes elleni eljárásról az ügyvéd csak annyit mondott, hogy a meghallgatáson vannak túl, a hatóság a nyomozás elején tart. Fazekas Tamás ugyanakkor furcsának nevezte, hogy az eljárás nem kerületi szinten indul, ahogy a hasonló ügyek esetében megszokott, hanem a Budapest Rendőr-főkapitányság (BRFK) saját hatáskörébe vonta azt. A gyanúsítás alapja gondatlan vétség, amelynek büntethetősége maximum két év, ezért nem tudja, mi indokolta ezt a döntést – tette hozzá az ügyvéd.

Geréb Ágnes mellett tüntettek 1Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI-hez szerda reggel eljuttatott közleményében azt írta: rohamkocsijukat kedd délután a XII. kerületbe egy újszülötthöz riasztották. Amikor a mentők megérkeztek, a kisfiú nem lélegzett, nem volt elégséges a vérkeringése, ellátását azonnal megkezdték. Az életmentésbe bekapcsolódott a speciális gyermek-mentőorvosi kocsi és a koraszülöttmentő személyzete is. Az újszülöttet és az anyát kórházba szállították – közölte az OMSZ.

Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Nyáron, a Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán, két orvos szakértő azt mondta, hogy a szakorvosi tevékenységétől 2007-ben három évre eltiltott szülész-nőgyógyász foglalkozási szabályszegést követett el, amikor még régebben egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újraélesztéséhez szükséges eszközöket. Geréb Ágnes ügyének következő tárgyalását jövő keddre tűzte napirendre a Fővárosi Bíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik