Belföld

Semmi nem maradt ép Kolontár lezárt részében

Semmi nem maradt épen az iszapömlésben érintett egyik falu, Kolontár még mindig lezárt részében. A személyes holmik az utcán hevernek, a házak megrongálódtak.

A lezárt részt egy patak választja el a falutól. A hidat elmosta az ár, a házak szemmel láthatóan életveszélyesek. Ezért a rendőrség senkit sem enged be a területre.

A zárást két órára oldották fel, hogy az emberek elvihessék értékeiket otthonukból. Több, a neve elhallgatását kérő helyi lakos azt mondta az MTI tudósítójának, hogy nem maradt semmilyen személyes holmija, ami ne tett volna tönkre a vörösiszap.

Az iszapáradat két méter magasan is vörösre színezte a házak falát; a kerteket néhol másfél méternyi iszap fedi, a kerítéseket kidöntötte az ár, a személyes holmik az utcán hevernek.

Az ár ereje a legtöbb fát kitépte a helyéről, több háznak kidőlt a fala, de olyan is van, ahol a lakók bontották meg a cserepeket, hogy a padlásról kijussanak a tetőre.

Egy helyi lakos azt mondta, hogy egymás mellett lakott az az idős nő és az a két kisgyermek, akik meghaltak a gátszakadásban. A két ház szemmel láthatóan nagyon megrongálódott a katasztrófában.

Az távirati iroda tudósítója találkozott a falurészben egy fiatal párral, akik egy ékszerteknőst vittek magukkal. Mint elmondták, most sikerült csak kimenteni az állatot az emeletről.

A tudósító egyébként azt tapasztalta, hogy a honvédség már dolgozik az összeomlott híd pótlásán. Arra a kérdésre viszont, hogy mikor nyithatják meg a falurészt, egyelőre senki sem tudott válaszolni. Egy rendőr megjegyezte, egyelőre még eltűnt embereket is keresnek a környéken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik