Belföld

Megjelenhettek a fosztogatók is Kolontáron

A védelmi bizottság tagjai némán hallgatták a lakosok panaszait.

Akadémikusokkal, egyetemi professzorokkal és ökológusokkal ülésezik a védelmi bizottság kedd délután az ajkai zagytározó sérülése miatt bekövetkezett katasztrófahelyzet kapcsán, a vörösiszappal elöntött Kolontár településen.

A bizottság tagjai a kárfelszámoláshoz szeretnének információkat gyűjteni, hogy miként semlegesítsék a Marcal folyóba került szennyezőanyagot, illetve milyen természeti károkat okozhat a vöröses színű, radioaktív szennyezőanyag. A védelmi bizottság ülésére több kolontári lakos is bement, ahol azt kérdezték az ülést vezető elnöktől, miért nem engedi be a rendőrség az elzárt utcákba a tulajdonosokat, hogy kimenekítsék szükségesebb dolgaikat, illetve miért nem őrzik a hátrahagyott értékeket.

Többen arról panaszkodtak, hogy fosztogatók járják az üresen álló házakat és udvarokat, illetve nem történt intézkedés a vállalkozások gépeinek megmentésére és az értékek kimentésére. Egy férfi a Molnár utca lakosai nevében azt vetette a védelmi bizottság elnökének és a szakértőknek a szemére, hogy miért most akarják megállapítani a szennyezőanyag összetételét, illetve annak káros hatásait, holott az ajkai térségben már másfél évtizede tárolják a veszélyesnek minősülő terméket.

A vöröses színű iszappal erősen szennyezett ruházatú férfi úgy fogalmazott: az egykor volt utcájuk lakói már soha nem térhetnek vissza otthonukba, a házak ugyanis teljesen megsemmisültek, lakhatatlanná váltak, és olyan erős a szennyeződés, hogy abba már ember többé nem költözhet.

A helyi lakosok megjegyzéseire a védelmi bizottság tagjai nem tudtak válaszolni, némán ültek és hallgatták őket.

A település valamennyi utcája vöröses színű, és a felélénkült szél már a levegőben kavarja a vörös port. Ez ellen egyre többen maszkkal védekeznek, de a védelmi bizottság elnökének állítása szerint a vörös por nem ártalmas az egészségre.

Hétfő délután óta több mint száz embert kellett kórházba szállítani a vörösiszap okozta égési sérülések miatt, többük állapota súlyos és életveszélyes, és eddig négy holttestet találtak, hat ember eltűnt.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közölte, a károsultak megsegítésére a felajanlas@katved.hu e-mail címen várják a felajánlásokat.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közlése szerint pénzadományok befizethetők az OTP Banknál vezetett 11784009-20200673 számú bankszámlára, “iszapkárosultak” megjelöléssel.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az 11705008-20464565-ös számlaszámon a “Vörösiszap károsultjainak megsegítése” megjelöléssel vagy a www.segelyszervezet.hu oldalán fogad adományokat, a segíteni szándékozók +36 1 205 3955 telefonszámon kérhetnek csekkeket a vörösiszap miatt kitelepített családok támogatásához.

Gyűjtenek a 1752-es Nemzeti Segélyvonalon is. A segíteni szándékozók a 1752-es Nemzeti Segélyvonal hívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik