Belföld

Mesterházy: az MSZP a vártnál jobb eredményt ért el

Az MSZP elnöke szerint a választási eredmény alkalmas az építkezésre.

A szocialisták elnöke szerint pártja a vártnál jobb eredményt ért el, az önkormányzati választás igazolta, hogy az MSZP az ellensúly a politikai közéletben, az ország második legerősebb pártja és az ellenzék legerősebb pártja.

Mesterházy Attila gratulált a választáson ismét polgármesteri tisztséghez jutott jelöltjeiknek, többek közt Szeged, Makó, Ajka, Tiszaújváros, Kazincbarcika, Szentes, Ercsi, Dombóvár, Dorog, Polgár, Répcelak és Celldömölk újraválasztott polgármesterének. Ők megmutathatják, hogy van alternatíva, lehet a választók bizalmával demokratikusan, felelősen is bánni – fogalmazott.

Az MSZP elnöke azt várja a szocialista önkormányzati képviselőktől, polgármesterektől, hogy első helyen a település, a helyiek érdekeit képviseljék és csak másodsorban a pártpolitikai érdekeket. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a kampány végére “a miniszterelnök úrnak is megjött az esze”, mert határozottan cáfolta, hogy bármelyik ellenzéki város hátrányba kerülne csak azért, mert ellenzéki vezetésű.

Az MSZP-elnök kérdésre válaszolva kitért arra: a kampányban a Fidesz semmitől nem riadt vissza annak érdekében, hogy megfélemlítse az MSZP jelöltjeit, szimpatizánsait, aktivistáit. Azt ígérte, a szocialista párt nem hagyja, hogy következmény nélkül maradjanak ezek a cselekedetek. A Jobbikkal való együttműködés lehetőségére úgy reagált: “nem, nem, soha”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik