Belföld

Bajnai cáfolja Budai vádjait

A volt kormányfő szerint a miniszterelnöki megbízott valótlanságokat állít és csúsztat.

A miniszterelnöki megbízott kénye és kedve szerint szelektál a sukorói beruházással kapcsolatos iratok és dokumentumok között – áll Bajnai Gordon titkárságának szerdai közleményében. A volt kormányfő stábjának tájékoztatása szerint Budai Gyula valós információkat tüntet fel valótlanul, csúsztat, az előző kormány tagjait próbálja meg befeketíteni és csak a lényegről nem beszél.

A közlemény emlékeztet rá, hogy Bajnai Gordon a beruházással kapcsolatos telekcsere ellentmondásossága miatt 2009 júliusában kért belső vizsgálatot az Oszkó Péter által vezetett Pénzügyminisztériumtól. A vizsgálat után a tárca először tárgyalásokat folytatott a befektetőkkel, majd perre vitte az ügyet, és bírósági keresetet indított az eredeti állapot helyreállításáért.

A per vagy a telekcsere jogszerűségét hagyja helyben, vagy az eredeti állapot visszaállításáról dönt majd. Ebből eredően a magyar államot semmilyen kár nem érheti a sukorói befektetéssel kapcsolatban. Ha beruházás elmarad, az hátrányosan érintené Magyarországot, a magyar gazdaságot és a magyar munkahelyteremtést – áll a volt kormányfő titkárságának közleményében

A Bajnai-titkárság azt is cáfolta, hogy a bejelentett 2,6 milliárd forint helyett 51 milliárd vissza nem térítendő állami támogatást ígért volna a befektetőnek. A beruházók semmilyen állami támogatásra nem tartottak igényt – áll a közleményben. A volt miniszterelnök titkársága felhívta a figyelmet arra is, hogy Bajnai Gordon az ügyben folyó nyomozás során mindenben együttműködött a hatóságokkal, a témában felmerült valamennyi kérdésre válaszolt. Tanúvallomását ráadásul vágatlanul nyilvánosságra is hozta, így az teljes terjedelemben megismerhető – zárul a közlemény.

Budai Gyula szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a Bajnai-kormány tagjai, köztük Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is tudott a sukorói kaszinóberuházás körüli törvénytelenségekről, ám tudatosan félrevezették a közvéleményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik