Belföld

Kényes kérdések nagykanizsai diákoknak

Administrator
Administrator

2010. 09. 10. 07:54

Felháborodást keltett egy egészségügyi felmérés, amelyet a helyi középiskolákban végeztek el nemrég.
Korábban a témában:

A tanulóknak kérdőívet kellett kitölteniük, amelyen több szülő szerint “kényes” egészségügyi adatokat kértek a diákoktól – írta a pénteki Népszabadság.

A napilap szerint a tanulóknak egyebek mellett saját maguk és családtagjaik jelenlegi, valamint korábbi betegségeiről kellett beszámolniuk, így például arról, van-e rokonságukban olyan, aki elmebetegségben szenved. Egy szülő azt kifogásolta: lányának még arra is választ kellett adnia, hogy “mikor menstruált először, hány napig tartott, s voltak-e panaszai”.

Volt, aki nemcsak a kérdéseket bírálta, hanem azt is: adatvédelmi szempontból aggályos, hogy a kérdőíveket a tanárok, s nem az orvosok, védőnők gyűjtötték össze – olvasható a cikkben.

Balogh László, az egyik érintett középiskola, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója a Népszabadságnak azt mondta: a nagykanizsai Egészségügyi Alapellátási Intézmény megbízásából töltették ki a kérdőívet a diákokkal azért, hogy az iskolaorvosok baj esetén rendelkezzenek megfelelő információval

Kercsmaricsné Kövendi Ibolya, az egészségügyi intézmény vezetője a napilap megkeresésére azt közölte: az iskolaorvosoknak kötelességük az új tanulókról felmérést készíteni, s ezt a procedúrát szerették volna megkönnyíteni azzal, hogy adatlapokon gyűjtik össze az információkat. A vezető szerint a kérdéssort nem érheti bírálat, hiszen azt a jogszabályok alapján állították össze. Hozzátette viszont, hogy az adatlapok begyűjtését a panaszok miatt szigorítják, a jövőben zárt borítékban, közvetlenül az iskola védőnőjének kell majd leadni a dokumentumokat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Gödöllő, 2014. március 1.
A Szent István Egyetem központi épülete. A műemlék épület Kertész K. Róbert és Sváb Gyula tervei alapján 1923-1929 között neobarokk stílusban épült. Az egyetem előtt áll Árpád-házi Kálmán herceg szobra, Róna József szobrászművész 1931-ben felállított alkotása.
MTVA/Bizományosi: Faludi Imre 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.