Belföld

Újra terítéken az őszödi beszéd kiszivárogtatása

Szilvásy György szerint a Miniszterelnöki Hivataltól (MEH) senkit sem bocsátottak el az ügy miatt.

A politikai szabadságjogokkal kapcsolatban elkövetett visszaéléseket vizsgáló parlamenti albizottság mai ülésén nyilvánosságra került egy néhány órával a tévéostrom előtt megtartott rendőrségi vezetői értekezlet jegyzőkönyve. A Független Hírügynökség úgy tudja: Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred akkori parancsnoka az értekezleten arról is beszélt, hogy az őszödi beszéd idején rögzített hangfelvételeket a Miniszterelnöki Hivatal két munkatársa kezelte, viszont egyikük munkaviszonya a beszéd elhangzását követő időszakban megszűnt.

Szabó Ferenc ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: “tehát adott esetben felmerülhet, hogy hogyan jutott ki ez a dolog”. Az iratok alapján az őrezred akkori parancsnoka úgy tudta: a MEH-nél nagy belső vizsgálatot nem indítottak az ügyben. “Mert nyilván ennek politikai üzenete van, hogy most valaki bosszúból játszotta ki, vagy adott esetben valamelyik frakciótag más megfontolásból” – tette hozzá a jegyzőkönyv tanúsága szerint a 2006. szeptember 18-i, rendőri vezetői értekezleten Szabó Ferenc.

Az üggyel kapcsolatban a Független Hírügynökség megkereste Szilvásy Györgyöt, aki a Miniszterelnöki Hivatalt abban az időben miniszterként irányította. Szilvásy határozottan állította, hogy a MEH-ből senkit nem bocsátottak el az őszödi beszéd kiszivárogtatásának vádjával. Voltak olyanok, akik abban az időszakban elmentek a MEH-ből, köztük egy olyan munkatársnő is, aki részt vett az őszödi beszédet övező rendezvény szervezésében és az akkor elkészült anyagok kezelésében. Azonban őt nem bocsátották el, hanem átment egy másik minisztériumhoz, vezető állásba – mondta a volt miniszter.

Hozzátette, a rendezvényen a hanganyagok rögzítésében nem vett részt a MEH, azt egy külső cégre bízták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik