Belföld

Szanyi: MSZP-sek családtagjait zsarolja a Fidesz

Kiket állásvesztéssel, kiket különböző "ügyek kiborogatásával" próbálnak olyan helyzetbe hozni, hogy a "félelem legyen rajta úrrá" - mondta a szocialista kampányfőnök.

A zsarolás és a megfélemlítés vált a Fidesz legfőbb kampányeszközévé Szanyi Tibor szerint. Az MSZP kampányfőnöke erről Budapesten beszélt szerdán, Horváth Csabával, az MSZP főpolgármester-jelöltjével tartott közös sajtótájékoztatóján.

Szanyi Tibor szerint a Fidesz rákosista módszereket alkalmaz több, más párt színeiben induló jelölt ellen is. Hozzátette: a szocialistákat többen keresték meg azzal, hogy a jelölteket és esetenként a családtagjaikat is megfenyegették. Kiket állásvesztéssel, kiket különböző “ügyek kiborogatásával” próbálnak olyan helyzetbe hozni, hogy a “félelem legyen rajtuk úrrá” és lépjenek vissza az önkormányzati választásokon való indulástól. Az MSZP ellenáll a fideszes terrornak, a megfélemlítésnek – tette hozzá Szanyi Tibor. A politikus a hétvégén nyilvánosságra került kónyi hangfelvétel miatt felszólította a Fideszt, hogy tisztázzák: be akarják-e vonni a hatóságukat saját kampányukba.

Horváth Csaba a szocialisták főpolgármester-jelöltje arról beszélt: az önkormányzati választás valódi tétje az, hogy “önkény vagy a szabadság” lesz-e Budapesten. A politikus azt mondta, hogy Budapest erős, büszke, és megvédi polgárait attól az önkénytől, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszere helyett van kibontakozóban. Horváth Csaba azt mondta, hogy elutasítja azokat a fideszes elképzeléseket, amelyek szerint Budapestet el kell foglalni. Hozzátette: Budapest nem kér azokból a politikusokból, akik elfoglalni akarják a fővárost és nem megnyerni maguknak a választókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik