Belföld

Számíthat ősszel a másodlagos pártpreferencia

Az MSZP-re inkább az LMP-sek, a Fideszre pedig a Jobbik támogatói szavaznának azokban a budapesti kerületekben, ahol saját pártjuk nem tudott jelöltet állítani.

A Policy Solutionsnak a Medián közvélemény-kutatása alapján készített elemzéséből kiderül, az MSZP erősebb lehet abban a 12 fővárosi kerületben, ahol az LMP-nek nincs jelöltje, a Fidesz pedig abban a 8 városrészben érhet el jobb eredményt, ahol távol marad a Jobbik.

A kutatás szerint a Jobbik támogatóinak 84 százaléka akkor is elmegy szavazni, ha az adott kerületben nem lesz jobbikos jelölt. Ebben az esetben 10 Jobbik-szavazóból 7 a Fideszre voksolna, míg 5 százalékuk az LMP-re, 3 százalékuk pedig a szocialistákra szavazna.

Az LMP támogatóinál már nem ennyire egyértelmű a helyzet, de a politikai elemző intézet szerint az ökopárt távolmaradása az MSZP-nek kedvez. A Lehet Más a Politika szavazóinak 64 százaléka venne részt a választáson, ha nem lenne saját jelöltjük. Közülük 19 százalék szavazna a szocialistákra, míg a Fideszre csak 6 százalék. A párt szimpatizánsainak 12 százaléka a Kétfarkú Kutya Pártra, 9 százalékuk pedig a Jobbikra voksolna ebben az esetben.

A felmérésből az is kiderül: mindkét kispárt a 18-29 évesek körében a legnépszerűbb, ugyanakkor a nemek között jelentős különbségek vannak. A Jobbik szimpatizánsai között kétszer annyi a férfi, mint a nő, az LMP-nél viszont csaknem a fordítottja igaz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik