Belföld

Az LMP-n nyerhet az MSZP

A szocialisták nyerhetik a legtöbbet azzal, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) tizenkét fővárosi kerületben nem tudott jelöltet állítani, míg a Jobbik nyolc budapesti kerületből való távolmaradása a kormánypárti jelölteket segítheti – derül ki a Policy Solutions közvélemény-kutatásából.

Az LMP hiánya elsősorban a pesti peremkerületekben segítheti az MSZP-t, jobbikos jelöltek nélkül pedig a belvárosban és két budai kerületben lehet még erősebb a Fidesz. A Policy Solutions elemzésében aláhúzzák: a jelöltállítási folyamat lezárulta után megnőtt a jelentősége annak, hogy az ajánlószelvény-gyűjtés során elvérzett pártok szimpatizánsai miként döntenek; Budapesten ugyanis csak a Fidesz és az MSZP tudott minden kerületben polgármesterjelöltet állítani.

A jobbikos szavazók 84 százalékának felbukkanására akkor is számítani lehet az urnáknál, ha az adott kerületekben nem lesz jobbikos jelölt. Ez „újabb hatalmas lökést adhat az amúgy sem rossz helyzetből induló fideszes jelölteknek”, mivel saját jelölt híján tízből hét jobbikos fideszes politikust támogatna – fűzik hozzá.
A fővárosi LMP-szavazók 19 százaléka ezzel szemben a szocialistákat támogatná, 12 százalékuk a Kétfarkú Kutya Pártot, 9 százalékuk a Jobbikot, a kormánypártot pedig mindössze 6 százalékuk. A Policy Solutions szerint mindennek különösen amiatt lehet nagy jelentősége, mert az LMP a fővárosi kerületek több mint felében nem tudott polgármesterjelöltet állítani. A kutatás készítői ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy az LMP tábora a Jobbikénál jóval kevésbé biztos szavazókból áll: kényszerhelyzetben csak 64 százalékuk választana másik pártot.

A Policy Solutions megjegyzi továbbá, hogy a fővárosban az LMP és a Jobbik is a 18-29 évesek között a legnépszerűbb, a jobbikosok között azonban kétszer annyi férfi található, miközben az LMP-sek körében csaknem fordított a helyzet. A kutatást a Policy Solutions megbízásából 2010. augusztus 23-27. között végezték Budapesten, 1200 fő személyes megkérdezésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik