Belföld

Fidesz: mintha a szocialisták írták volna az EBESZ-jelentést

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korábban az új médiacsomagot bírálta.

A magyar médiaszabályozásról az EBESZ által írt jelentés úgy néz ki, mintha Budapesten írták volna, a kifogások megfogalmazása több helyen szó szerint megegyezik a szocialisták vádjaival – mondta L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője. Úgy véli, az európai szervezet kritikái nem veszik figyelembe azokat a fideszes módosító javaslatokat, amelyek pontosították a kisebb hibákat a részben már elfogadott új médiatörvénnyel kapcsolatban, ráadásul a törvény hatályát illetően is olyan kifogást fogalmaznak meg, amely nem állja meg a helyét.

A magyar médiatörvényt nem szándékoznak kiterjeszteni külföldre is, az a Magyarországon bejegyzett médiára vonatkozik. Természetesen jogos igény, hogy a külföldön bejegyzett, de magyar nyelvű, Magyarországra irányuló médiatermékek is figyelembe vegyék – tette hozzá a politikus.

Szó nincs arról sem, amit szintén kifogásol az EBESZ, miszerint az új szabályozás alkalmas arra, hogy csökkentsék a műsorszolgáltatók számát – mondta L. Simon László. Szerinte az is téves felvetés, hogy az új médiatörvény korlátozná a szabad véleménynyilvánítást, a regisztrációs kötelezettség pedig az új szolgáltatók piacra lépését.

A Fidesz politikusa felhívta arra is a figyelmet, hogy az EBESZ-jelentés a médiaszabályozással kapcsolatos alkotmánymódosításban egy szót kifogásolva talált hibát, pedig ezt a módosítást Sólyom László azonnal aláírta, és azóta sem nyújtott be ezzel kapcsolatban senki kifogást az Alkotmánybírósághoz. L. Simon úgy véli, az EBESZ-nek sem kellene beavatkoznia a magyar alkotmányba.

A fideszes politikus szerint jó lenne, ha a jövőben az EBESZ Magyarországról írt jelentései előtt megkérdezné a Fideszt, vagy a magyar kommunikációs államtitkárságot: mind a frakció, mind az államtitkárság szívesen együttműködik velük. Ebben az esetben ugyanis elkerülhető lenne, hogy ezek a jelentések az “ellenzéki informátorok” véleményét tükrözzék – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik