Belföld

Szilvásy együtt mozog az MSZP-vel

A volt titokminiszter a szocialistáktól teszi függővé, hogyan dönt.

Szilvásy György volt titokminiszter az MSZP-frakció álláspontjától teszi függővé, elmegy-e holnap a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésére. Mint mondta, ha a testület szocialista tagjai elmennek az albizottsági ülésre, ő is ott lesz.

Szilvásy tájékoztatása szerint két napja közvetítőkön keresztül kapott egy meghívót, amelyben már napirendi pont volt a meghallgatása, noha az időpontot nem egyeztették vele. A politikus azt is furcsállja, hogy az albizottság nem foglalkozott azokkal a 2006-os elemzésekkel, amiket három illetékes parlamenti bizottság készített annak idején.

A “2002 és 2010 között és különösen 2006 őszén az állam részéről a politikai szabadságjogokkal összefüggésben elkövetett jogsértéseket vizsgáló” albizottság munkájában a három ellenzéki párt közül csak kettő vesz részt, azt az MSZP bojkottálja, mert politikailag illegitimnek tartja a testületet.

Az albizottság korábban meghívta Gyurcsány Ferencet, de a volt miniszterelnök nem ment el, mert úgy vélte, a testület nem az igazság kiderítésére, hanem egy “hazug politikai lejárató kampány” részeként, annak alátámasztására jött létre.

Bene László korábbi országos rendőrfőkapitány sem ment el az albizottság ülésére, de utólag jelezte, hogy külföldi tartózkodása miatt nem volt tudomása a meghívásról, és más időpontban kész megjelenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik