Belföld

Alig gyűlnek az ajánlószelvények az LMP-nek

Még két napig gyűjthetik a pártok az októberi önkormányzati választáson a szavazólapra kerüléshez szükséges ajánlásokat. A Fidesz mellett az MSZP és a Jobbik viszonylag jól áll, az LMP helyzete jelen pillanatban meglehetősen reménytelennek látszik - írja Török Gábor politikai elemző a blogján.

Ahogy várható volt, a megnehezített jelölési feltételek nem csupán a parlamenten kívüli pártoknak okoznak gondot, hanem még az ismertebb szereplők számára is látható nehézségekkel járnak.

A Fidesznek egyedül közel annyi jelöltje van már, mint a másik három pártnak együttesen – írja Török Gábor a választási honlap szerda esti adatai alapján. A kormányzó párt elsősorban azzal tarol a mennyiségi mutatókban, hogy elemi erővel jelenik meg ott is, ahol korábban a pártok nem vagy csak alig tudtak: a tízezer fő alatti településeken. A közel háromezer egyéni listás jelölt (ami már most meghaladja a 2002-es és 2006-os mértéket) azt jelenti, hogy a Fidesz tudatosan törekszik a kisebb települések meghódítására is. A pártnak amúgy már minden fontosabb helyen sikerült a jelöltállítás: Budapest 23 kerületben és szinte az összes nagyvárosban – viszont három megyei közgyűlési listáját még nem nyújtotta be.

Az MSZP a jelöltállítási küzdelemben meglepően jól tartja magát, bár a 2002-es 7065 és a 2006-os 6769 indulóhoz képest komoly visszaesésben van. Különösen a tízezer fő alatti településeken látható a változás, 2002-ben 2044, 2006-ban pedig 1722 „kislistás” indulója volt, most 323-nál tartanak. Ellenben Budapesten és a nagyobb városokban magabiztosan léptek túl az első szelekciós ponton, s még a választás azon elemében is hibátlanok (megyei közgyűlési listák), ahol valószínűleg a legnagyobb pofon vár rájuk – ne felejtsük, hogy a megyei jogú városok lakói (ahol a kutatások és a feltételezések alapján az átlagnál erősebb a párt) nem szavazhatnak a megyei közgyűlési listákra.

A Jobbik tartja a lépést az MSZP-vel, bár a két párt eltérő jellege már ezekből az adatokból is kiolvasható. A radikális pártnak egyelőre nincs még főpolgármester-jelöltje, mindössze öt budapesti kerületben mutatta be polgármester-jelöltjük az ajánlószelvényeket, számos megyei listájuk hiányzik, viszont a szocialistáknál lényegesen jobban állnak a kisebb településeken. Különösen Borsodban és Szabolcsban erősek, utóbbi helyen már 133 egyéni listás jelöltjük van.

Az LMP adatai egyelőre katasztrofálisak, parlamenti párttól teljesen szokatlanok. Ha az utolsó két napban nem következik be valamilyen radikális fordulat, ez a választás részben a fiatal párt kudarcáról szólhat majd. A pártnak még sem a megyei jogú városokban, sem a budapesti kerületekben nincs polgármester-jelöltje, mindössze 23 darab egyéni listás indulót mutathat fel, ráadásul csak egy megyei közgyűlési listát adott le (Borsod). Emlékeztetőül: 2006-ban az amúgy észrevehetetlen Jobbik összesen 518 jelölttel és öt közgyűlési listával rendelkezett, míg az inkább sikertelen, de azért látható MDF-nek 3156 jelöltje és tizenkilenc közgyűlési listája volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik