Belföld

Tévéostrom: Gyurcsány a székház megvédését kérte

Kétszer is beszélt a kormányfővel a főkapitány-helyettes az MTV-ostrom alatt.

Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettesként kétszer beszélt telefonon Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel a tévészékház 2006-os ostroma alatt. Ezt a rendőrtábornok mondta a parlament 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló albizottságának ülésén.

Szabadfi Árpád közölte, hogy az ostrom napján, 2006. szeptember 18-án késő este – „mikor megindultak a drámai események” – a kormányfő felhívta és tájékoztatást kért tőle, utasítást ugyan nem adott a rendőrségnek, de általánosságban megfogalmazta azt az elvárást, hogy az MTV székházát minden törvényes eszközzel védjék meg. Ezután Szabadfi – beszámolója szerint – akkor beszélt a kormányfővel, amikor közölte, hogy a tüntetők betörtek a Szabadság téri épületbe.

A tábornok, aki az ostrom idején Bene László országos főkapitányt helyettesítette, bizottsági meghallgatásán beszélt arról is, hogy nem volt előzetes információjuk a készülő erőszakos eseményekről. A Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének szeptember 17-i nyilvánosságra kerülését követő erőszakos eseményekről szólva Szabadfi Árpád úgy fogalmazott, hogy traumát jelentettek számára, amelyet máig nem hevert ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik