Belföld

Szocialista belháború Kőbányán

Az MSZP-ből kitett Verbai nem lép vissza a hivatalos jelölt számára.

Verbai Lajos, Kőbánya MSZDP-s támogatással, függetlenként induló polgármesterjelöltje nem kíván később sem visszalépni az MSZP színeiben induló Élő Norbert javára. A pártjából kilépett, ám magát továbbra is elkötelezett baloldalinak tartó politikus a Lánchíd Rádióban arról beszélt, hogy nem őt zárták ki a pártból, hanem maga lépett ki még az országgyűlési választások után.

A kilépéséhez vezető döntés okai között említette, hogy az elmúlt időszakban tartott tagvíziók során kiderült, hogy több száz, úgynevezett fantomtag van a helyi pártszervezetben. Jelezte: korábban “nem létező” tagok is regisztrálva voltak a pártszervezetben.

Verbai meggyőződése, hogy a baloldalt az MSZP Kőbányán nem tudja megfelelően képviselni, “a szociálisan érzékeny, törődő, emberközeli baloldal eszményét nem tudja megvalósítani”.

Verbai Lajos azt is hangoztatta: nem szégyelli szocialista múltját, és úgy látja, inkább az MSZP az, amely a plakátjain egyre kisebb logókat használ, és még a vörös színt is kerüli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik