Belföld

A közösségi közlekedés részévé tennék a taxit

Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén a közösségi közlekedés részeként kívánja kezelni a taxiszolgáltatást.

A politikus az Országos Taxis Szövetség (OTSZ), valamint a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége (TFTSZ) és a BKIK Taxis Szakmai Kollégium vezetőivel folytatott tárgyalás után tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a budapesti városvezetés részéről idáig egy “büntető szemlélet” érvényesült a taxisokkal szemben.

A jobbikos politikus szerint a közfeladatot ellátó taxisok a hatóságokkal való együttműködés révén aktívan részt vehetnének a közbiztonság, a közrend fenntartásában is. Hozzátette: a 95 százalékában tisztességesen dolgozó taxisokat néhány, a szabályokat be nem tartó, engedély nélkül dolgozó vállalkozó lehetetleníti el, akik ellen a rendezetlen jogi szabályozás miatt jelenleg rendkívül nehéz fellépni.

Taxisblog

Olvasgassa az fn.hu Taxisblogját!

Metál Zoltán, az OTSZ elnöke elsősorban azt emelte ki, hogy az elmúlt években az ország minden nagyvárosában tendenciává vált, hogy a térfigyelő kamerákat nem eredeti rendeltetésükre, a közbiztonság javítására, hanem a taxisok büntetésére használják.

Az érdekvédő szervezet vezetője úgy látja, hogy az utasok alkotmányos jogai sérülnek azzal, hogy csak hosszas séta után vehetik igénybe a taxikat a színházak, kórházak és irodaházak előtt elhelyezett megállni tilos táblák miatt. Szerinte erre a problémára az szolgálhatna megoldásul, ha a taxik az utasok ki- és beszállása erejéig, legfeljebb öt percig az ezt tiltó táblák ellenére is megállhatnának.

Tamás Miklós, a TFTSZ elnöke elmondta, hogy a Jobbikkal való találkozójukkal azt szeretnék elérni, hogy a szakma véleménye végre elérjen a politikusi döntéshozók elé.

Sipek József, a taxis szakmai kollégium kollégiumvezetője megjegyezte: a taxis szervezetek szerint csak a tarifa, az ellenőrzés, a drosztférőhelyek száma, illetve a létszámkérdés együttes rendbetételével lehet megoldást találni a jelenlegi problémákra, és ehhez minden, a választáson induló párttal készek egyeztetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik