Belföld

A KDNP bájosnak tartja az MSZP ötletét

A Jobbik hiteltelen, olcsó kampányfogásnak tartja Szanyi Tibor kedden, előzetes egyeztetések nélkül bejelentett ötletét egy pártok közötti választási etikai kódex bevezetéséről. A KDNK nevében Harrach Péter frakcióvezető azt mondta, hogy „sajátos bája van” a kezdeményezésnek. Az LMP változtatna rajta, a Fidesz komolytalannak nevezte.

A Jobbik pártigazgatója elmondta, hogy nagy meglepetéssel fogadták a szocialisták felvetését, amely „kicsit olyan, mintha a farkas vegetáriánus étrendre szólítaná fel az erdő lakóit”.

A Jobbik pótcselekvésként, illetve figyelemelterelésként értékeli az etikai kódex ötletének felvetését, ugyanis azt a „legkevésbé hiteles politikai szereplő kezdeményezi.”- fűzte hozzá.

A politikus kiemelte: az MSZP nevéhez sok visszaélés és az ellenjelöltek befeketítése köthető az elmúlt évek választásai alapján, „Szanyi Tibor nevét pedig nehezen lehet a választások tisztaságával egy lapon említeni”.

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint sajátos bája van annak, amikor az MSZP etikai kódexet kezdeményez – reagált Harrach Péter frakcióvezető a szocialisták javaslatára. Elmondta azt is, hogy a KDNP mindig igyekezett betartani a játékszabályokat, és azt javasolta, hogy az MSZP is tegye ezt.

Három ponton módosítaná az MSZP etikai kódexét az LMP. A párt kampányfőnöke elmondta, hogy szerintük betarthatatlan az a javaslat, hogy a pártok „ne vádolják egymást bűncselekményekkel”.

Karácsony Gergely emellett bevetetné az etikai kódexbe, hogy a pártok ne éljenek vissza az erőfölényükkel, és ne gyűjtsenek indokolatlanul sok ajánlószelvényt. Harmadik pontként pedig azt javasolja, hogy a jelölőszervezetek tartózkodjanak a „voksturizmustól”.

A Fidesz egyáltalán nem tartja hitelesnek az MSZP-t etikai kérdésekben – mondta Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke, közölte, hogy nem vesznek részt a szocialisták által kezdeményezett választási etikai kódex aláírásán.

Szanyi Tibor, a szocialisták kampányfőnöke kedden jelentette be, hogy az MSZP 13 pontos etikai kódexet javasol a pártoknak az önkormányzati választásra. A szocialisták kampányfőnöke hozzátette: várják a javaslatokat, valamint a kiegészítéseket, és a dokumentumot csütörtökön írnák alá

Ajánlott videó

Olvasói sztorik