Belföld

Jobbik-MSZP: cáfolják, de mégis

Az ellenzéki párt kizár bármiféle közösködést az országot "tönkretevő két párttal".

A Jobbik cáfolja, hogy Nagykőrösön olyan független polgármesterjelöltet támogatna, akit az MSZP és az SZDSZ is segít. A pártigazgató tudatta, hogy sem a fideszes, sem a független indulót nem támogatják, nem indítanak önálló jelöltet.

A jobbikosok elsősorban a képviselő-testületbe szeretnének minél többen bekerülni, azt pedig a választóira bízza, hogy “élnek-e választójogukkal a polgármester-választás során, és ha igen, akkor melyik polgármesterjelöltre adják voksukat”.

“A Jobbik eleve kizárja az önkormányzati kampányban is annak a lehetőségét, hogy akár hivatalos, akár nem hivatalos formában együttműködjön a Magyarországot tönkretevő két politikai párttal, az MSZP-vel és az SZDSZ-szel” – tette hozzá Szabó Gábor.

Ennek tükrében különösen érdekes, hogy a mai Népszabadság azt állítja, az MSZP és a Jobbik ugyanazt a független polgármesterjelöltet – Tétényi Évát – támogatja Esztergomban a fideszes Meggyes Tamás ellenében.

A lap cikke szerint Tétényi Éva független jelölt mögé felsorakozott a Jobbik, az MDF, az LMP, az MSZP, valamint a Polgári Esztergomért Egyesület is. Tétényi Éva azt mondta, senkivel sem kötött írásos megállapodást és nem ő csatlakozott a pártok programjaihoz, hanem fordítva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik