Belföld

Dúl a szocialista belháború

A párt kampányfőnökét kizárással fenyegette a budapesti elnök?

Akár ki is zárható az a politikus az MSZP-ből, aki semmibe veszi a helyi szervezetek döntését. A figyelmeztetést a Népszabadság szerint a kampányfelelős Szanyi Tibornak címezte Horváth Csaba fővárosi pártelnök.

A Magyar Nemzet közben arról ír, Szanyi a jövőben nem foglalkozik Schmuck Andor MSZP-nek címzett javaslatával, amely szerint a Fidesszel és a Jobbikkal szemben álló erők sorakozzanak fel a mögé a főpolgármester-jelölt mögé, aki a legtöbb ajánlószelvényt gyűjti.

A kampányfőnök azt mondta, hogy az MSZP elnöksége nem foglalkozik a kérdéssel, mert vannak fontosabb dolgaik is. A jelek szerint ez valóban így van, hiszen a Népszabadság szerint a pártvezetés egyelőre azt sem tudja eldönteni, a XV. kerületben kit támogasson.

Tóth Imre a polgármesterjelölt, de a jelenlegi polgármester, a pártból kizárt Hajdu László sokak szerint esélyesebb lenne. Tóth elképzelhetetlennek tartja a cserét, és a jelek szerint a 16 éve a kerületet irányító Hajdu most függetlenként indul a választáson.

A politikus a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy az MSZP vezetése azért ejtette, mert nemet mondott Hagyónak, aki “helyi embereivel, Tóth Imrével, Móricz Eszterrel és Gyurcsánszky Jánossal támadást indított ellene”.

„Szanyi Tibor legújabb ötlete, miszerint Tóth Imre helyett engem indítson a szocialista párt a polgármesteri székért, realista és jóindulatú, valamint az MSZP érdeke is lenne, ám a megvalósítására csekély az esély” – mondta Hajdu László, aki szerint ebből nem lesz semmi.

Hajdu saját bevallása szerint az október 3-i győzelemre és vereségre is egyaránt fölkészült. Mint mondta, nincs benne harag MSZP-s vetélytársa, Tóth Imre iránt, s „bármikor képes megbocsátani azt a sok keserűséget, amit ellenfele nemtelen módon szerzett neki”.

Ha veszít, elegáns és ünnepélyes módon adja át a hatalmat, pontosan úgy, mint ahogy azt tavasszal az új fideszes országgyűlési képviselőnek tette. „Tudni kell veszíteni. Hívő ember vagyok a szó nemes értelmében, s bár ezen a párton belül sokan gúnyolódtak, kitartottam és kitartok református vallásom mellett” – tette hozzá Hajdu László.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik