Belföld

Milliárdos kárt okozott a vihar Veszprémben

Villanyoszlopok és fák dőltek ki, és több épület tetőszerkezete megrongálódott. A város a vis maior alapból kaphat támogatást.

Pénteken tornádószerű vihar érte el a várost, mely óriási károkat okozott a településen. A Hóvirág óvoda tetőszerkezetét teljesen levitte a szél, és a református, illetve a katolikus templom, a színház és a Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola teteje is megrongálódott – mondta hétfői tájékoztatóján Debreczenyi János polgármester. Csak az állatkertben 430 fenyőt tarolt le a vihar.

A polgármester arról is tájékoztatott, hogy gyorsított ütemben írják ki a közbeszerzési eljárást az óvoda tetőszerkezetének helyreállítására, hogy szeptemberben már fogadhasson gyerekeket az intézmény.

Szombaton több száz háztartásban nem volt áram a vihar miatt. Hétfőre azonban már mindenhol helyre állt a villamosenergia-ellátás. Az elsődleges adatok szerint önkormányzati területen 300 millió forintos kár keletkezett, és további 500 millió forintra tehetők a lakossági károk.

A város a kormányhoz fordult a károk enyhítése érdekében, a település a vis maior alapból kaphat anyagi segítséget. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. ingyenesen átveszi és elszállítja a lakosoktól a vihar okozta zöldhulladékokat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a károk elhárításához csaknem 400 helyre riasztották a vasárnapi vihar után a tűzoltókat. Összesen negyven települést érintett a megyén Nyugat-Kelet irányban végigvonuló vihar – összesítette az adatokat Szalai Erika, a katasztrófavédelem megyei igazgatóságának szóvivője.

A viharban fák dőltek ki, lakóépületek tetőszerkezete, tűzfala károsodott, vasárnap este mintegy 60 ezer fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül. Hétfőn reggel 16 ezer lakásban még nem volt áram, a szám azonban folyamatosan csökken, ahogy a hibák elhárítása után a szakemberek sorra kapcsolják vissza a villanyt. Várhatóan estére mindenütt helyreáll a szolgáltatás.

Az előzetes jelzések alapján 15 településen csaknem 900 lakóingatlan sérült. Néhány ház olyan mértékben, hogy a lakókat ideiglenesen szomszédoknál, rokonoknál kellett elhelyezni – tette hozzá Szalai Erika.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik